Szó szerint a heverésen van a hangsúly, mert megmozdulni már nagyon nehéz, árnyékban van kb. 37 fok, napon nem merném megsaccolni mennyi. Remélem, nem sínyli meg a házasságom, megkockáztatom, én szerettem azt a "tenger-hátamögötti" helyet, ahol szombattól hétfőig laktunk. Több okból. Feszített víztükrű medencéje volt, a szobából kilépve már csobbanhattam is, ki is használtam, hajnalok hajnalán, amikor még mindenki aludt (kb. 8 felé), az otthon indulás előtt vásárolt aqua fittness felszerelésemmel - amit csak az - itt-most-nem-részletezett-bizonyos-harcok - árán tudtam a bőröndbe betenni-, nekiálltam elvégezni a kötelező gyakorlatsort. Nem semmi élmény pálmafák alatt, leanderek árnyékában... Azután még azért is szerettem azt a szobát, mert földszinti lévén az amúgy gyengécske légkondi is hűvösebbre hűtötte, mint a későbbi tetőtérit, bár meg kell hagyni zörögni is jobban zörgött...
Fura dolog egy ilyen flancos üdülőfalu. Persze kényelmes és elegáns, de ugyanakkor kicsit személytelen. Meg nagyüzemű. A sok csillag ellenére - meg persze a bazi nagy görög lagzi miatt is - sorba kell állni, hogy bejussunk vacsorázni az étterembe. Kivártuk a sort, azután mikor az ajtóhoz kerültünk, rögtön el is zavartak, hogy dress code... A fiúkon rövid gatya és papucs, s az itt nem megengedett, tehát mars átöltözni. Itt most nem idézném szó szerint azt, amit a férjuram és a fiam egymásra licitálva, kb negyedórán keresztül szóismétlés nélkül káromkodott össze, de mert tanulékonyak vagyunk, most már csak kisebb zúgolódások hangzanak el arról, hogy mijük és miként 
presved emiatt a szabály miatt, s minden nap hosszú nadrágot vesznek úgy este 8 körül. A kaja különben irtózatosan sok és finom, a reggelit igazán le sem tudnám írni, mert én megelégszem az egy tojás, piritós, joghurt és kávé menüsorral, de hosszú pultokon sorakoznak a különböző kenyerek és sütemények, hűtőállványokon a felvágottak és sajtok, melegítőállványokon a sült és főtt finomságok. S ha ebből még mindig nem tudnál választani, akkor egy szerencsétlen szakács a reggeli 35 fokban ott áll a sütők és serpenyők között, s süt neked olyan rántottát vagy akármit amit a kényes beled kíván, és palacsintát, amihez hétszázféle tölteléket, szószt, ezt-azt találsz. Ami még fantasztikus, az a gyümölcsök sora, gyakorlatilag minden ismert gyümölcs és kompótfajta megtalálható, s ami nem, az legalább lekvár formájában.
Szóval, fura egy ilyen flancos üdülőfalu. Nem is lehet lelkiismeret furdalás nélkül élvezni... Legfeljebb akkor, amikor észleled, hogy a többség, aki idejár (nagyjából 70%) újgazdag orosz... Persze nem mindenki, akad más náció is. Első esti kalandunk, amikor a fiúk úgy döntöttek, hogy kipróbálják az éjszakai fürdőzést a részben a mienk (shared pool) medencénkben, társaságuk akadt. Egy kamasz srác (oroszosnak tűnt) hatalmas karcsapásokkal próbált pillangózni a kb 30 nm-es medencében, összefröcskölve mindent, a shared teraszunkat és a székeken heverő cuccainkat is. A magát ilyen környezetben igazán védettnek érző, s ezért magáról könnyen megfeledkező magyar - most nevezetesen János - a saját közvetlen stílusában hangosan megjegyezte, hogy ez a f... mindent lepocsol! S mikor a fürdés végén Ádámot kerestem a sötétben, elhangzott az a mondat, ami előbb némi magyarázatot kíván, s azután később meg egy fél délelőtti röhögés tárgya lett...
Ádámot ugyanis minden nyaralásunk során arra próbálom buzdítani - meg némiképp vigasztalásnak is szánom azért, hogy még mindig velünk kell jönnie nyaralni -, hogy legyen nyitott, ismerkedjen, beszélgessen, mit tudhatja, hátha élete legjobb barátjával vagy élete szerelmével fog megismerkedni egy ilyen nyaraláson... Szóval, az esti fürdőzés után keresem a sötétben, miért nem jön be, s a következő választ kapom a medence széléről, miközben az oroszos fiú nagyban pancsizik még: "megtaláltam életem legjobb barátját és most nem akaródzik bemenni". A tőle megszokott blazírt megjegyzésnek szánta, ám másnap délelőtt új értelmet nyert, amikor a lakótársak gyülekezni kezdtek a nyugágyak körül, s egy idős néni odajött, hogy ne haragudjunk a zavarásért, de magyar szót halott, s hát ők is magyarok, szóval üdvözölne bennünket... Az "ők" a lánya, a kisunokája és a nagyobbacska fiú, aki Emil névre hallgat, s aki hallgatta előző este is, ami a víz körül rá és róla elhangzottJ.
A tengerparti apartmanunk emeleti, ettől jóval melegebb, s mivel tegnap áramszünet is volt, meg a légkondik egy ilyen flancos üdülőfaluban is tudnak "general problem" azaz egyszerre szarni menni, a lelkiismeret furdalást legalább időlegesen felváltja egy kis jól ismert hazai berzenkedés, s mindjárt jobban érezzük magunkat, a tettvágyunk is felébred... Mert hát cselekedeteink fő mozgatórugója mégiscsak az otthoni közlekedésen edződött dühödt felháborodás...
Megszületik az elhatározás: ki kéne próbálni a para sailinget. Ádám és én megyünk, a papa majd fényképez, Ádám dühöng, hogy én most miért nem para csak sailing, mikor amúgy mindentől be vagyok tojva, s ő némiképp tart a magasságtól. Legalább egy kicsit félek ugye, valljam be, de most tényleg nem, nem is tudom miért... Talán mert már vagy 20-25 évvel ezelőtt ki akartam próbálni ezt a műfajt Bulgáriában, csak akkor nem jött össze, s mivel akkoriban még nem voltam ennyire aggodalmaskodó, mint manapság, ehhez a dologhoz nem kapcsolódik semmiféle nyugtalanság, s egyébként is, egyszer már úgy szeretnék szabadon szállni, mint a madár...
Költői túlzás, mert persze kötélen lógsz, hatszoros biztosítással mindenféle hevederben ülve kényelmesen, de akkor is csodálatos! Felülről láttam Krétát, igazi madártávlatból, a sirályok alattunk köröztek, az ég végtelen kék volt, a motorcsónak csak egy kis matchbox alattunk, ez már nem is illúzió, igenis repültem, fantasztikus volt!
(Következő rész: http://gorog.blog.hu/2007/06/28/tengerparti_apartman_janos)
