Némi túlzás volt fél hétkor kiugrasztani az ágyból Hédyt és Ádit, ugyanis én az olvasott athéni közlekedéssel kalkuláltam, s nem azzal, hogy a szombat itt is szombat, azt a tíz kilométert, ami a szállodánkat a kikötőtől elválasztja, ezen a reggelen a piros lámpákkal együtt is negyed órán belül megtettük, így végül a 11-kor induló hajónál már negyed tízkor kinn voltunk. Persze az internetes jegyet a kikötői jegyirodánál még át kell váltani valódira, ez a tűző napon kb. 15 perc sorban állás, de még így is túl korán rajta vagyunk a hajón, van még egy bő óra indulásig. Hát akkor nézzük, mi minden van itt:
A nyolcadik szint, ahol mi a business-class jegyünkkel majdnem elfekhető tévés repülőgép-ülésekben ülhetünk, helyet ad még egy helikopter leszálló pályának, egy nagy étteremnek, egy kisebb és egy nagyobb medencének, amelyek sajnos szárazon tátongtak. Némi lépcsőzéssel innen közelíthető meg a kormányállás, a kapitányi részleg. Eggyel és kettővel lejjebb a turista osztály kicsit sűrűbben elhelyezett tévé nélküli ülései mellett újabb éttermek, kávéházak. Alattuk egy sor shop, Internet sarok kihelyezett gépekkel és wifi lehetőséggel, egyaránt fizetősek. A negyedikre parkoltam be, úgy hogy a harmadikról hajtottam fel, a két sor kocsi alatt nem igazán tudom, mi van még. A negyediken vannak a kabinok is, és ahogy láttuk, volt, aki erre a nappali járatra is hálóhelyet bérelt, lehet, hogy ő kényelmesebben aludta végig a hat és fél órát, mint Ádi a repülő-ülésen.
A víz tükörsima, ennek következtében az út is, bár a fedélzeten fúj a 40 fokos szél. A GPS-em és tévé egyik programjaként előhívható központi GPS-kép egyaránt mutatja távolodásunkat Pireusztól és közeledésünket Iraklionhoz. Gond egy szál se kikötésig, akkor viszont igen, mert komphajó ugyanazzal a szájával áll a parthoz, mint beszállásnál, így az autók többségének (akadt néhány bennfentes, aki már beszállásnál tudta), most kell a hajó belsejében megfordulni. Ez nem túl egyszerű manőver, amikor kilenc sávban szorosan egymás mögött állnak az autók, s be kell találni az egy emeletnyit lefelé vezető egysávos folyosóba. Ráadásul mindezt csak azután, amikor az alsó szint már legalább részlegesen kiürült, ezalatt a cca. 60 fokra felhevült garázsban ülünk, s még a motort (s vele a klímát) se kapcsoljuk be, nehogy mások megfulladjanak. Mikor látjuk, hogy ezek a mások nem ennyire tapintatosak, kiszállunk az autóból, visszamegyünk a huzatos folyosóig, a legjobb taktika megvárni, hogy a többség megfulladjon vagy összetörje magát, ráérünk mi azután is kimenni. De csodák csodájára a káosz már nem fokozódik, s amikor a kocsink mögött üres tér keletkezik, mi is beülünk, és tolatva, forgolódva, tolakodva szépen besorolunk a kijárathoz. Kint a kikötőben azután már egymást érik az iránytó emberkék, hiába, itt azért jobb levegő van.
GPS-ünk a majdani üdülőnk közelében nem ismer utat, így irány alapján próbálunk tájékozódni. Ez segít, az autóútról lekanyarodva csak néhány kilométerrel megyünk túl Hersonissos falun, máris megérezzük, hogy az Aldemar villák nem a település után, hanem feltehetően előtte vannak. Végre túlszaladunk a leágazást jelző táblán is, visszakanyarodunk saját utunk mellé (ennyi út, és egyet sem ismer a GPS!) és meg is érkezünk. A kapuban ugyan azt mondják, álljunk gyorsan félre, de mi egy óvatlan pillanatban behajtunk, és előreszemtelenkedünk a recepcióig, itt jókedvüen integetnek nekünk elegáns nők és férfiak, azután látva, hogy nem integetünk vissza, mutatják, hogy álljunk félre. Ekkor lép ki a bejáraton egy menyasszony és egy vőlegény, belecseppentünk egy esküvő közepébe. nem baj, keresztülverekedjük magunkat a násznépen, el is jutunk a személyzethez, és kapunk is szobát a kis falunak a tengertől legtávolabbi sarkában. Hédy nem örül, hogy én nem örülök, de végül is sikerül megbeszélni egy hangos ám kedves hölggyel, hogy csak hétfőig kell kibírni itt, akkor átköltözhetünk egy tenger melletti apartmanba. Most azért nem megy, mert szombat is van, meg - ha eddig nem vettük volna észre - esküvő is...
És valóban élvezhetjük az esküvőt tovább is, a vacsoránk közben az alattunk lévő medencés teraszon ott vannak a kerek asztalok és a szoknyás székek, megy a grill, sürögnek a pincérek, aki énekel az Karel Gott és Vico Toriani egyenesági leszármazottja, s amikor befejezzük a vacsorát, még egy kis tűzijátékot is kapunk ajándékba. Lehet, hogy nem nekünk szól, de szép!
Még teszünk egy sétát a tengerig, nézzük a csillagokat, és körbejárjuk azt az épületet, ahol majd hétfőtől lakunk. Mégiscsak szép az élet, Hédyt megnyugtatom, hogy minden tetszik!
(Ráadásul lehet, hogy Krétán már a romnézésből is fel vagyunk mentve, mert a knosszoszi palotát állítólag több évre bezárták... Ennek persze még utánajárunk... Minden esetre szerencse, hogy a hajónk neve legalább Knossos Palace volt!)
(Következő rész: http://gorog.blog.hu/2007/06/28/heveres_kretan_hedy)
