Második napunk görög földön - Hédy
Reggel korán kelés, hogy még élvezhessük a szálloda reggelijét - választék óriási, kiszolgálás, mint egy otthoni SZOT üdülőben -, azután logisztika, hogy fér el minden cucc egy Astrában? Nehezen. Ádám majd osztozik az ülésén a bőröndjével - csak kicsit morog, mármint az Ádám:)) Indulás a kikötőbe, el ne késsünk - nem késtünk, gyakorlatilag mi voltunk az elsők, először észre se akartak venni a hajósok, majd valamit mutogattak, mintha kevernének - vajon mi a túrót akarhatnak? Mindegy, beálltunk, szorosan a legelejére, haha, mi leszünk a legelsők, akik majd leszállhatnak... Mégse. A kavarás azt jelentette, hogy forduljunk már meg, s farral álljunk be, mert EZ NEM OLYAN KOMP MINT OTTHON, ugyanott kell kimenni, ahol bejöttél. Szóval, mi hagytuk el utoljára a nem süllyedő hajót, csak 10-15 kamiont és buszt és egy valag autót kellett megvárnunk, semmiség, de végül csakazértis megfordultunk a már üres hajótérben, s rezzenéstelen arccal lehajtottunk a rámpáról.
Úgy 11 volt, amikor nekivágtunk a szárazföld átszelésének, ekkor még csak 32 fok volt, ez délutánra a 39,5 és a 40,5 között ingadozott, de légkondi van, gond egy szál se, csak nem kell sokszor kiszállni... Nem is szálltunk ki csak egyszer, ebédelni egy hegyi helyi melósok által látogatott büfénél, úgy 3 után, amikor már nem bírtuk tovább. Addig hegyre fel, hegyről le, sosincs vége, és néha 20-al néha 40-nel is lehet menni - többel nem, mert akkor visítok - keskeny, kanyargós, iszonyatosan meredek szerpentinek, szuszogó buszok, néha marha nagy teherautók, lidérces.
Az út mentén gyakorlatilag száz méterenként kis kegyhelyek, olyanok, mint egy lábon álló postaláda, benne szentkép, mécses, tetején kereszt. Egyik-másik fából, a csicsásabbak kőből, mint egy kis játék templom, a többség fémből és rozsdásan. János szerint segélyhívók, csak itt a Jóisten a hívott fél...:))
Szóval ebédeltünk is. A néni, mikor meglátott minket, a megkopott műanyag asztalra valahonnan elővarázsolt egy papír abroszt - megkülönböztetett bánásmód. Irtó aranyosak voltak, a fia még angolul is tudott, így végre megtudhattuk, hogy az általunk keresett Meteórák baromi messze vannak az általunk Meteórának olvasott (hajh ezek a görög betűk) falutól, ahol hiába kerestük, még vagy 50 km - hegyre fel, hegyről le - de nem lehet eltéveszteni, látható az útról. S tényleg. Megettük a nekünk frissen készített tzatzikit - egészen krémes és iszonyú finom, az otthoni csak utánzat:)), s újabb hullámvasutazás után - már nem néztük az időt - megláttuk a sziklákat. Gyors fényképezés, hogy felmásszunk az szóba sem jön, s utazás tovább, ki tudja, valaha az életben vége lesz ezeknek a hegyeknek?
Vége lett. Leértünk, azután már szuperszónikus sebességgel haladtunk az út-autóut-és néhol autópálya kezdemény vonalon, este 7-re a szállodában is voltunk, a mai napi teljesítmény alig 400 km. Holnap több vár ránk:)) Újra elindulunk vissza a másik oldalra, nem, nem vagyunk hülyék, ilyen az útiterv:))
A szállodánk itt az Égei tenger partján tényleg szuper, a SPA részleg este 10-ig nyitva volt, bugyogtunk, úsztunk, relax, király. Vacsi a promenádon - sült feta sajt, finom. Ja, és még kutyát is etettünk. (Délután a hegyen cicát:))
(Következő rész: http://gorog.blog.hu/2007/06/22/a_vilag_koldoken_at_olimpiaig)
