(János)
Tulajdonképpen már azzal megrajzoltuk a cikk-cakkos útvonal alsó szakaszát, hogy Olimpiától Korinthoszig ismét átszeltük a peloponnészoszi félszigetet, de végül is Athénba visszaérve zárul igazából a Kréta előtti hetünk, vagyis az első szakasz. Csakhogy Athén előtt Korinthoszból kiindulva még maradt két abszolválandó kőrengeteg: Epidaurosz és Mykéné.
Epidauroszba „panoráma utat” ígér a bédekker, már tudjuk, hogy ilyenkor kell az útikönyvet gyorsan becsukni, mert kanyargós utakon nem jó olvasni. Ezúttal azonban a szépség valóban übereli az izgalmakat: minden kanyar végén elénk tárul a tenger, s a párás levegőben a kiálló sziklaszigetek olyan látványt nyújtanak, mintha repülőről néznénk a felhőkbe be-benyúló Alpokat. Egy hajót kell meglátni ahhoz, hogy Ádám is elhiggye: nem az égben, hanem a Földön vagyunk, az a tenger!
A legnagyobb és legépebb máig fennmaradt ókori görög színház az epidauroszi: a félkörben elhelyezkedő 34 sor közel 2400 éves, de felül még 21 sort építettek hozzá a rómaiak, mert nekik kicsi volt. Van egy kő középen, ha arra állunk, akkor a suttogást is meghallani a legfelső sorból… persze ez olyan, mint a tihanyi visszhang, ha megtelik a nézőtér zsibongó turistákkal, akkor ez nem mindig jön be. Egy hölgy megpróbált egyszemélyes előadást csinálni azzal, hogy egy papírt fecnikre tépett, majd meg akarta gyújtani (elvégre a gyufa sercenését is hallani kell), de a szél ellene volt, végül feladta, monodrámája nem aratott túl nagy sikert.
Engem érdekelt az ásatások mások fele is, ahol Aszklepiosznak, a gyógyító orvos-istennek volt valaha a szentélye, gondoltam imádkozom egyet hozzá, hogy múljon el a sarkamból az iszonyatos fájás. Ez a bajom pont olyan, mint az egértől kapott ínhüvelygyulladás, csak ez az ember lábában fáj, a sarok fölött, a bal lábfejem belső oldalán. Ha az inhüvelygyulladás egértől van, akkor ennél a kuplungra gyanakszom. (Áldom a jó sorsot, hogy a köv. autóm automata lesz.) Nos ennél a belső-boka-inhüvelygyulladásnál tökéletesebb nyavalyát nem kívánhattam volna magamnak arra az útra, amely másból sem áll, mint romvárosok begyaloglásából. A 40-43 fok már nem is számít, ha azt ember egy ilyen bokához adja… Sajnos Aszklepiosz nem tudhat magyarul, mert hiába az ima, 
Mykénében is alig tudok ráállni a lábamra, és itt is fel kell gyalogolni a romvárosba, át a híres oroszlános kapun. Hát nekem alighogy átértem a kapun, meg is volt ez a nevezetesség, Heinrich Schliemann tőlem azután áshatott még néhány négyzetkilométernyit, én innen felfelé is tudok fényképezni, minek fájós sarokkal felgyalogolni.
(Egy zárójelet érdemes nyitni annak, hogy ezen az úton sikerült megkeresni a MÚOSZ igazolvány árát, az újságíró igazolványra mindenütt adnak egy nagyon szép, hologramos „entrance free” jegyet, és ugyancsak ingyen engedik be minden ásatáshoz és minden múzeumba a 18 éven aluli diákokat, úgyhogy Hédyvel és Ádival hármasban minden egyes látnivalónál kerestünk fejenként 6-9 eurót. Így azután ha valamit nem abszolváltunk teljes egészében, hát az se volt kidobott pénz, egy hőguta többe lenne…)
Mykénéből vissza a korinthoszi csatornához, majd áthajtva az autópályahídon el is hagyjuk a peloponnészoszi félszigetet. nagyon kell koncentrálnia az embernek, hogy bepillantson a csatornába, a 25 méter szélesség egy autópályán nem túl sok. Még jó, hogy tegnap eltévedtünk, s a huszadrangú úton átmehettünk azon a hídon is, amiről Hédy tegnap írt... ;-)
Most már autópálya vezet majdnem Athén belvárosáig, és a GPS segítségével szinte gond nélkül megtaláljuk a szállodánkat is. (Mykéné és Euripidész táján a GPS szerint nem létező utakon kóboroltunk, az IGO görög térképe – enyhén szólva – hézagos. De Athén megvan neki, bár a vége felé annyira lépésben ment a forgalom, hogy már láttuk a szállodát, amikor a kütyű többszöri újratervezést jelentett be, majd el akart navigálni a céltól. Nem hagytuk magunkat.
Athéni szállodánk megint szép, és a tetején van egy elég hosszú medence, amelynek partjáról látni az Akropoliszt, látni Lükávitosz hegyén az Ajosz Geórgiosz kápolnát, és látni a meglehetősen jellegtelen randa 5-8 szintes fehér lapos tetejű házrengeteget, amelynek építészeti gyökereit valahol 
Bukarestben, Kairóban vagy Moszkvában kell keresni, és a több ezer éves köveket megcsúfolva, azok tetején, feltehetően az ötvenes-hatvanas években épültek.
A tetőmedence partjáról lebonyolított aktív városnézést követően vacsora a kivilágított Akropolisz északi lejtőjén, Athén mulató-negyedében a Plákán. A turistainvázió ellenére hangulatos hely, enyhe Montmarte feelinggel. A tzatziki itt is finom, és végre a muszakát is kipróbáltam, ehető.
Jöhet az első éj Athénban, és utána az Akropolisz. De ez már megint Hédy napja…(Addig is: képek a http://picasaweb.google.com/janos.vertes oldalon)
(Követkesző rész: http://gorog.blog.hu/2007/06/22/akropolis_gorog_piac_boltok_hedy)
